Regi
Tánc az ördöggel
Az eső a busz ablakán kopogott, az ég odakint szinte fekete volt a sötét esőfelhőktől, a napkorongot már napok óta nem lehetett látni. Szerettem az esőt, és a borult időt, ezzel együtt Angliát is, azon belül pedig ezt a kisvárost, Oxfordot is. Nagyon régóta lakom itt, majdnem születésem óta.
Már egy hónapja hogy elkezdtem a gimnáziumot. Még mindig furcsa, nehezen szoktam meg. De minden nappal egyre könnyebb. Egyik rossz tulajdonságom közé tartozik, hogy nehezen viselem a nagy változásokat. Pedig az iskola klassz, a tanárok nagy része is jól magyaráz, és rendes az osztálytársaim pedig jó fejek, így jó a közösség is. Csak még mindig szokatlan a dolog.
A buszunk megállt az iskola utcájának, buszmegállójában. Én is itt szálltam le a sok diákkal együtt. A kabátom kapucniját a fejembe húztam, hogy ne ázzak meg, és sietősre fogtam. Elhaladtam a fiúk mellett, akik hülyéskedve és röhögve mentek végig az utcán, s a lányok mellett is, akik nagyban csacsogtak a színes esernyőik alatt. Hogy tudnak ilyen aktívak lenni már korán reggel?
Beérve az iskola épületébe, lehúztam a kapucnimat, de a kabátomat csak fent a teremben vettem le, és akasztottam fel a fogasra a többi mellé, hogy kissé megszáradjon.
- Szia! – lépett mellém Jo, a barátnőm. Fekete göndör hajával keresztezett arca, most is enyhén piros volt, vékony száját mosolyra húzta, s sötétbarna szemeiben kíváncsiság fénye csillant.
- Helló! – viszonoztam a mosolyát, de nem kellett rákérdeznem minek örül ennyire, mert anélkül is újságolt.
- Gólyabál lesz a hétvégén, tudsz róla? – ujjongott.
- Igen-igen. – bólogattam. Elég érdekes lenne, ha nem tudnék róla, minden ezzel van kiplakátolva az iskolában. A faliújság, a bejárati ajtó, az oszlopok, a lépcső…
- Már most várom! – vigyorgott, és az arckifejezése nem hazudtolta meg szavait, miközben leültünk a helyünkre. – Szép ruhák, zene, tánc! Holnap el kéne mennünk bevásárolni. Venni valami szép ruhát, nem?
- De egyetértek. – helyeseltem. Úgy is ki akartam ruccanni valahova tanulás után, mert otthon már halálra unom magam. – Akkor holnap délután vásárlás?
- Még szép! – kacsintott rám, épp mikor belépett a magyar tanárunk, és ezzel elkezdődött egy újabb hét.
*
- Nagyon jól áll neked ez a ruha! – bókolt anyu, mikor felöltözve és kisminkelve megálltam a konyhaajtóban ahol éppen pakolászott.
- Köszi. – mosolyodtam el. Nekem is nagyon tetszett egyébként, fekete volt leért a térdemig, és csillogott. És még jó árban is volt.
- Akkor mehetünk? – kérdezte anya levéve a kötényét az utcai ruhája fölül.
Bólintottam, úgyhogy elköszöntünk apától, és kimentünk a kocsihoz. Az úton anya eligazítást tartott arról, hogy mit fogok kapni, ha részegen jövök haza, vagy ha megérzi rajtam a cigiszagot, de mire végzett vele, már végre oda is értünk az este ellenére szépen kivilágított iskolához.
- Minden oké lesz, ne izgulj! - mondtam anyunak, aztán kiszálltam az anyósülésről. – Szia, majd hívlak!
Azzal rácsuktam az ajtót, intettem neki, majd besiettem az épületbe. Magas sarkúm kopogott a vizes betonon közben, és odabent is, míg elértem a hatalmas ebédlőt.
- Sandra, na végre! – termett előttem a semmiből Jo, kivillantva szabályos fogsorát. – Azt hittem már soha nem jössz! Gyere, már mindenki táncol! – Ezzel behúzott az étkezdébe. Odabent tényleg mindenki táncolt a sulizenekar által játszott pörgős számra.
Csatlakoztunk hozzájuk, és vagy három számot mi is végigtáncoltunk, de addigra már a lábam is megfájdult egy kicsit a cipőben, és el is fáradtam, úgyhogy leültem az egyik székre, és töltöttem magamnak egy tiszta pohárba vizet. Jo, még mindig elemében volt, úgy táncolt, mint aki kifáradhatatlan. Egyszerre hajtottam fel a pohár vizet, majd a következőt is, és csak hallgattam a zenét. Épp mikor Fel akartam állni, hogy kimenjek egy kicsit, a mosdóba megigazgatni a hajam vagy a sminkem, akkor jött oda az egyik fiúcsapatból egy felzselézett hajú fiú hozzám. A hangulatvilágításban nem igazán ismertem fel az iskola diákjait, ő róla is csak sejtésem volt, hogy ki lehet, de a neve még mindig ismeretlen volt számomra.
- Miért üldögélsz itt? – kérdezte lazán és ledobta magát mellém az egyik székre.
- Pihenek. – feleltem egy apró mosollyal.
- Ez egy bál, itt ez súlyos vétség. – viccelődött. Furán akar rávenni, hogy táncoljak vele. Ha egyáltalán azt akarja.
- Te sem nagyon táncoltál. – jegyeztem meg a barátai felé bökve, akik még mindig a sarokban ácsorogtak.
- Most akarok, jössz? – kérdezte vállat vonva, én pedig egy pillanatig csak néztem őt, majd bólintottam.
- Megyek!
Azzal felálltunk, és minden előzmény nélkül megfogta a kezemet, úgy vezetett be a többiek közzé. Furcsa volt vele táncolni, egyáltalán egy fiúval volt furcsa táncolni. Azóta nem nagyon voltam sráccal, mióta tavaly tavasszal szakított velem a barátom. Már rég nem éreztem semmit a fiúk iránt…
Már egy jó ideje táncoltunk, mikor Jo, elég furcsa arckifejezéssel idelépet.
- Jönnél egy percre, Sandra? – kérdezte és választ sem várva karon ragadott és kihúzott a helységből. Mi ütött belé?
- Mi van, Jo? – kérdeztem értetlenül, mikor végre megálltunk kint a folyosón.
- Mi lenne? – kérdezett vissza. – Láttam kivel táncolsz.
- És? – Nem értettem mi van vele. Tetszik neki a srác vagy mi?
- És? – nézett nagyot. – Tudod te ki ez a srác?
- Nem, tényleg mi a neve?
- Csak annyit tudok, hogy a Facebook neve az, hogy ördög, és nyilván illik rá a név. – fonta össze a karját. – Ő csak egy nőcsábász, minden csaj csak egy bizonyos dologra kell neki.
Hogy erről van szó? Aggódik értem?
- Csak táncoltunk. – forgattam a szemem, de a részemről, nehezen akartam elhinni, hogy a srác ennyire ilyen lenne.
- Jaja. – nevetett fel sötéten. – Láttam, hogy néztél rá.
- Sehogy nem néztem rá, csak egy tánc volt, most pedig fejezzük be ezt. – kértem. – Mindjárt kezdődik a koccintás, menjünk vissza. – tanácsoltam és egy bólintással válaszolt.
Odabent az igazgató, beszédet mondott a kilencedikesek tiszteletére, majd mindenki kapott egy-egy pohár pezsgőt hogy koccinthassunk. meg is ittuk azt, majd folytathattuk a táncot. Most már tényleg ki kellett mennem mosdóba, de nem láttam sehol Jo-t úgyhogy egyedül mentem ki. miután elvégeztem a dolgomat, kicsit igazítottam a hajamon, és nyugtáztam, hogy a sminkem szépen megmaradt. Éppen indultam volna kifelé, mikor valaki az utamat állta.
- Helló Sandra. – mosolygott a srác, és én hirtelen azt sem tudtam hova legyek.
- Helló. – nyögtem ki végre. Olyan szép barna szeme volt! – Öhm… ez a lány WC. – közöltem vele, miután észhez tértem.
- Hm… igen a kiírás szerint. – ingatta a fejét. Miért mi kéne még ahhoz a kiíráson kívül, hogy a tudatára adják, ez egy női mosdó.
- éppen meg akartam ezt kérdezni, de addigra már egészen közel volt hozzám, és az illata valahogy elbódított. Tettem egy lépést hátra, de a falnak ütköztem, és igaz ami igaz, nem akartam menekülni. Főleg miután ajkát az enyémhez érintette. Akkor hirtelen a nevemet se tudtam volna megmondani. Ám a gyengéd csókból hevesebb lett, ami még mindig nem ijesztett meg viszont, mikor a keze, megindult a ruhám széle felé a szemeim kipattantak és mint akit pofon vágtak úgy kaptam észbe, és toltam el magamtól.
- Ne. – motyogtam, de ő csak azért is visszatért az ajkaimra. Addigra viszont már tudatosult bennem mit mondott Jo. – Kérlek! – toltam el magamtól ismét, de mikor láttam, hogy ismét folytatni akarja, lendületesen ellöktem magamtól.
- Hagyj békén! – mondtam neki fenyegetően felemelve a hangom, a vágytól izzó szemekbe nézve. – Ne érj hozzám többet! – tettem még hozzá remegő hangon majd kisiettem a WC-ből, és addig mentem, míg kellő távolságba nem értem tőle. Ott viszont már eleredtek a könnyeim és legszívesebben azonnal hazamentem volna.
- Baj van? – kérdezte Luke, az osztálytársam, aki éppen a lépcsőn jött lefelé. Gyorsan megtöröltem a szemeimet, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Nem nincs. – ráztam meg a fejem.
- Áh, jó duma. – karolta át a vállamat. – Történt valami?
- Nem, csak majdnem. – sóhajtottam fel. – De kérlek… ne mond el senkinek ezt. – néztem rá most már a kezeimről.
- Nem mondom el. – ígérte. – Hazavigyelek?
Nagyot nyeltem, majd bólogattam.
- Légyszi.
- Na, gyere. – azzal kiterelgetett az iskolából, a parkolóig, ahol a szülei bordó Fordja állt. Közben írtam egy SMS-t Jo-nak, hogy hazamegyek, mert visszamenni már nem akart a bálba, hogy élőben szóljak neki. Nem azért féltem a szemébe nézni azzal a tudattal, hogy igaza volt - mert nagyon is igaza volt - hanem mert tudom hogy milyen a természete. Mindenki baját a vállára veszi. De az én bajommal nekem kell megküzdenem.
Ebben a percben volt az a gondolatom, hogy mindig hallgatnom kell a barátaimra, na meg hogy legszívesebben visszairatkoznék az általános iskolámba, itt hagyva a gimnáziumot, de leginkább az Ördögöt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése